Jack Nicholson, a diószegi cukorgyár és egyebek...



... igen, mindjárt kifejtem, mert tudom, hogy ez így zavaros. Mert mi az, ami Nicholsont és Donna Karant összeköti? És hogy jön ehhez egyáltalán Diószeg? De megígérem, hogy írásom végére a fenti esszenciákat (ti. az igazi Jokert és a szomszéd város cukorgyárát) egy bravúros gondolatsorral sikerül közös nevező alá hoznom. Lesz itt minden, mint a búcsúban: mexikói tüzhányó meg zsidóüldözés és Picasso is. Ám messzebről, és egy, még mindig aktív sörgyárnál kell kezdenem. Amely jelenleg az utolsó megmaradt sörfőzde Bécsben: az Ottakringer.


A gyárat 1850 töl két unokatestvér kezelte: Kuffner Ignác és Kuffner Jakab. A kiegyezés (1867) utáni Monarchiában az igazi nagy üzlet azonban a cukorgyártás lett, a feltörekvő polgárság ekkor fedezte fel a vasárnapi ebédhez szorosan kapcsolódó kávézás és kuglóf fogyasztás örömeit, eme ártatlan örömökhöz azonban (Montecuccolival szólva) cukor, cukor és cukor kellett. A monarchia területén ekkor épültek a nagy cukorgyárak [csak a Felvidéken alapítottak közül említek néhányat: Szered, Nagyszombat, Nagysurány]. Az Ottakringer atyái osztottak szoroztak, majd belevágtak a cukorgyártásba: (a Guttmann családdal összefogva) Diószegen építették meg az akkori kor legmodernebb technológiájával ellátott gyárát. A kiválasztott helyszín nem véletlen: egy olyan környéken lehetett csak gyárat üzemeltetni, ahol a cukorrépa szépen megterem, de a megtermelt cukor elszállítására fontos volt a vasút közelsége is — így Bécs és Budapest is elérhetővé vált. Még leírnám a gyár teljes nevét is, csak hogy germanofil olvasóink napi thrill adagját biztosítsam: Diószegher Oeconomie, Zucker und Spiritusfabriks.